Protokoll szaktanácsadó és rendezvényszervező

Vélemények

 
2003-2010 között a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány munkatársaként több rendezvény szervezésében részt vettem, így a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem, a Budapest Külpolitikai Klub, nemzetközi konferenciák és egyéb események lebonyolításában is. Az itt tanultakat a munkám során elsősorban hivatalos találkozók szervezésénél, lebonyolításánál és az ügyfelekkel való kapcsolattartásban tudtam hasznosítani. A protokoll ismeretek nagyban elősegítették, hogy a rendezvények résztvevőivel, a partnerekkel, a szolgáltatókkal megfelelő kommunikációt tudjak kialakítani. A kiemelt országos rendezvények előkészítésénél, szervezésénél, lebonyolításánál pedig elengedhetetlennek bizonyultak a főiskolán szerzett ismereteim.
Lőffler Anna
Külügyminisztérium, személyi titkár



Megosztás

Jelentkezési lap letöltése: Jelentkezési lap letöltése