A mesterképzés a második felsőfokú végzettségi szint, melyre kizárólag az vehető fel aki, alapképzésben szerzett oklevéllel vagy a régi képzési rendszerben szerzett főiskolai vagy egyetemi oklevéllel rendelkezik.
A megszerzett oklevél önmagában még nem feltétlenül elég arra, hogy egy adott mesterképzési szakra felvételt lehessen nyerni, mivel mesterszakok képzési és kimeneti követelményeit tartalmazó OM rendeletben meghatározásra került, hogy a turizmus-menedzsment mesterképzési szakra történő belépésnél mely alapszakon (régi képzési rendszerben főiskolai, egyetemi szakon) megszerzett ismeretek jogosítanak fel a mesterképzés megkezdésére.
Turizmus-menedzsment mesterszakon az alábbi felsőfokú oklevelek fogadhatóak el a jelentkezéshez:
a. Teljes kreditérték beszámításával figyelembe vehető alapképzési szakok:
- turizmus-vendéglátás alapképzési szak
- idegenforgalmi és szálloda szak (régi képzési rendszer szerint)
- vendéglátó és szálloda szak (régi képzési rendszer szerint)
b. Amennyiben nem az 1. pontban felsorolt szakokon végzett, a bemenethez meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető alapképzési szakok:
- gazdálkodási és menedzsment
- emberi erőforrások
- kereskedelem és marketing
- nemzetközi gazdálkodás
- pénzügy és számvitel
- üzleti szakoktató
- alkalmazott közgazdaságtan
- gazdaságelemzés
- közszolgálati
c. Figyelembe vehetők továbbá:
azok az alap- vagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.
A Turizmus-menedzsment mesterszakra történő jelentkezés esetén 60 kredit ismerhető el.
Amennyiben a jelentkező a kreditelismerés során 60 kreditnél kevesebb, de legalább 30 kreditet szerez, a hiányzó ismereteket (és ahhoz tartozó kreditek) – a sikeres felvételt követően – a mesterképzéssel párhuzamosan, az első két félév során kell megszereznie.
A b., c. pontban felsorolt szakok esetében szükséges előtanulmányok:
A hallgatónak a kredit megállapítása alapjául szolgáló ismeretek – felsőoktatási törvényben meghatározott – összevetése alapján elismerhető legyen legalább 60 kredit a korábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben:
- gazdaságtani és módszertani (mikroökonómia, makroökonómia, matematika, statisztika, informatika, vállalat gazdaságtan, számvitel, kontrolling, pénzügyek, emberi erőforrás-menedzsment) és társadalomtudományi alapismeretekből, legalább 40 kredit;
- turizmus általános elmélete, turizmus gazdaságtana, turizmus földrajza, turizmus marketing, vendéglátó-szálloda ismeretkörökből, legalább 20 kredit.
A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hogy a felsorolt ismeretkörökben legalább 30 kredittel rendelkezzen a hallgató.
A letölthető kreditelismerési kérelmet ITT találja.










